Falfestmények és mozaikok Aquincumban

Miskolci Egyetem/2008/Bodnár Ágnes


A római művészet mindig is híres maradt a későbbi korszakokban, akár a középkorról, akár a reneszánszról, vagy éppen a mai modern világról is legyen szó. Ha konkrétan a művészetet vesszük, akkor azt is mondhatnánk, hogy a római stílus az sosem avult el, mindig minden korban egy-egy Rómát idéző oszlop, vagy épp mellszobor tükrözte az igazi ízlést és eleganciát.
Visszatérve a császárkorra. Maga a Római Birodalom igen nagy területen terült el befogva ezzel rengeteg nemzetet és kultúrát. Róma nem csak Itáliába vitte el erőt sugárzó emlékeit, hanem provinciáiba is előbb utóbb átmentődött az építészet a művészet és minden olyan elem, ami a nagybetűs Rómát valaha is azzá tette.
Mondjuk még ma is, „minden út Rómába vezet”, személy szerint kiegészíthetném azzal is, hogy sok mai modern korinak hívott elem valahol Rómából jött. S hogy ennek mi a légkézzel foghatóbb bizonyítéka? Az, hogy Rómára ma is emlékezünk, vagy az építészetben látjuk újra, vagy a törvények közt, vagy a művészetben, de mindenféleképpen ott van, nem avul el és nem tűnik el végleg. Persze azért az építészet területén is akadnak olyan Rómából átvett elemek, amivel ma már modern formában kevésbé találkozunk. Amíg az európai építészet átvette az oszlopait, épülettípusait, szobrászati stílusát, ábrázolásmódját, domborműveit, addig el elhagyott, vagy éppen visszaszorított olyan „hagyatékokat” amik talán éppen az európai modern művészetet jellemezhetnék. Ugyanis, amíg az ókorban, a császárkorban és a kora közép és - újkorban is a művészet a mindennapok része volt, vagyis az alkotások díszítettek és széppé tettek épületeket, addig mára már, valljuk be a művészet jócskán visszaszorult a galériákba, a négy fal közé. Az építészeti elemként való funkcionalitás megszűnt, s ezzel együtt visszaszorult a falfestmények, és a mozaikok használata is.

Dolgozatomban az egyik „elfeledett „díszítő alkotást, a római mozaikművészetet szeretném bemutatni Aquincum colonia mozaikjain keresztül. Először azonban érdemes szót ejteni arról, hogy mi is az a mozaik és hogyan is készül.
A mozaikművészet évezredes múltra tekint vissza. Ismerünk mozaikképeket a legkorábbi civilizációkból, min pl. Mezopotámiából Úr és Uruk városából Kre. 3000- ből.
A kezdeti mozaikok nagyon egyszerűek voltak, kagylókat és cserépdarabokat rendeztek el geometrikus alakzatban, valamilyen kötőanyagba belenyomkodva.
Mégis a mozaik virágkora, vagy az a tipikus mozaik, amit ma ismerünk az ókori Görögországban alakult ki, a klasszikus korban, egy időben több helyen a Mediterránemuban. Ekkora már többféle mozaiktípust különböztettek meg; pl. kavicsmozaik, a szabályos kőkockákból rakott - opus tesselatum, a néhány miliméteres szemeket alkalmazó - opus vermiculatum (ma mikro mozaik), vagy a szabálytalan alakú márványdarabokból készített - opus sectile. Ezekből kevés töredék és leírások maradtak ránk.
Az igazi fellendülést viszont már a Római kor hozta magával.
A rómaiak a görögök meghódításakor vették át a fürdőkultúrájukat, ami egyenesen hozta magával a mozaikművészetet is, hiszen a fürdőket előszeretettel díszítették mozaik képekkel. Ez a folyamat már Kre. 100 körül elkezdődött. Szép példája az akkori mozaikművészetnek pompeii fürdőinek gyönyörű képei. Maga a mozaik lapocska típusa többféle lehetett: üvegpaszta, kő , féldrágakő, vagy csempemozaik. Aquincumban pl. kő mozaikok kerültek elő.
Idővel a 2. századra a mozaik a fürdőkről átterjedt a villák, a gazdag polgárok házainak padlózatára, falaira, a paloták termeire is.
Egészen a Római Birodalom bukásáig volt népszerű ez a dekorációs forma, utána már hanyatlásnak indult, Magyarországon pedig szinte teljesen el is tűnt ez a díszítés típus. Egyedül még középkori bazilikákban lehetett látni néhol, majd a 19. századra teljesen kiment a divatból.
A Római Birodalom ide eső részén, Pannónia Provinciában viszont a 2-3. században a mozaik művészet igen népszerű volt a gazdagok körében.

Pannónia szintén valahol egy kicsi Róma volt, de ennek akadtak kivételes példái, mint Savaria romjai, vagy a már említett Aquincum is.
Ahhoz viszont, hogy mélyebben belemerülhessünk az aquincumi mozaikok világába, jobban meg kell ismerjük magát a tartományt, és ezen belül magát a várost is.
Pannónia egy provincia volt a Római Birodalomban, földrajzilag a mai Kelet- Ausztriát, Észak –Szlovéniát, Észak-Horvátországot, Észak-Szerbia egy részét, Bosznia-Hercegovina északi sávját és Magyarország nyugati felét (Dunántúl) foglalta magába.
Mielőtt a rómaiak birtokba vették volna a vidéket, különböző barbárnak tartott törzsek lakhelye volt Pannónia, pl. Illíreké, Pannonoké és Azaloké. A rómaiak éppen ezért is nem foglalkoztak a területtel sokáig, mondván civilizálatlan hely, nincs semmi érdemleges rajta.
Természetesen, amíg a rómaiak meg nem telepedtek, különböző harcok is folytak Pannóniában, főleg akkor, amikor i.e. 4. század körül Kelta hódítók érkeztek a területre, majd Dákok is uralkodtak rajta egy ideig.
A rómaiak számára csak a i.e. 1. században kezdett fontossá válni a terület, az egyre inkább oda központosuló kereskedelem miatt, és még a Borostyánút itt ezen keresztül ment át. S innentől kezdődik meg Római Pannónia története is.
Pannóniát fokozatosan hódították meg, első ízben Augustus uralkodása alatt, majd Traianus császár idejében, amikor Pannóniát kettéosztották Pannónia Superiorra (Felső- Pannónia) és Pannónia Inferiorra, melynek székhelye Aquincum lett.
Ez a település vált Pannóniában az egyik legjelentősebb központtá is.

Aquincum a mai Budapest, óbudai részén terült el és már az őskorban lakott volt. Nem is véletlenül lett Alsó- Pannónia székhelye, hiszen a terület fákban, élelemben, földekben gazdag volt. A város 124-ben muni cipium, majd később a colonia rangra emelkedett. Egy fejlett colonia és egy város közt igazából sosem volt nagy különbség a megnevezésen kívül, így történt ez Aquincummal is.
A kezdetben még táborvárosnak számító település, ahol több kilométerre voltak egymástól kialakítva falvak, később 194 után egyre inkább kiépült, és felvette azt a formát, amit ma már csak romokban láthatunk. Hatalmas épületeket építettek, fürdőkkel, padlófűtéses villákkal, melyeknek gyönyörű festményi és mozaikpadlói voltak. A Hajógyári szigeten pedig a helytartói palota tornyosult. A villák, ahogy a város gazdagodott is egyre szaporodtak. A helybéli jómódúak villáikat sokszor a város környéki lankás hegységek közelébe és lábához építették.
Ezek a villagazdaságok szőlőtermesztéssel és állattartással foglalkoztak és több épületet tártak fel közülük a békásmegyeri téglagyár területén, az Arany-hegyen, a Csúcs-hegyen, a Testvér-hegyi dűlőben, a Remete-hegyen illetve a Szépvölgy keleti oldalán is. A lakóházak anyagát a szomszédos hegyekből termelték ki, a vizet a helyi forrásokból gyűjtötték, illetve onnan vezették be őket a vízvezetékekbe és a fürdőkbe is.
Egy ilyen helyen bizony virágzott a művészet, így a mozaikművészet is.
Aquincumban a városiasodás kezdetén a római építészet formáit a helyi környezeti viszonyok, és a hagyomány határozta meg. Maga a településen virágzó művészet jó mutatója volt a város gazdagságának is. Hiszen sok építészeti elem s köztük az apró kő mozaikokból kirakott padlók is luxusnak számítottak és csak a gazdagok villáiban, a fürdőkben és a helytartói palotában találhatunk ilyeneket.
Az 1880 óta végzett régészeti feltárások alapján rekonstruálták, hogy a palota keleti 5 hatalmas szárnyát már a 2. században mozaikokkal borították, a geometrikus ábrákkal borított padlók, itáliai mesterekről árulkodnak, a mozaikot fehér mészkő és fekete bazalt kőkockákból rakták ki, ami kellően reprezentálta Róma előkelőségét. Míg a padló fekete fehér, addig a falak színesen festettek voltak s mindezt csak tetőzhette a legszebb bútorok látványa.
A konkrétan Aquincumban készült mozaikokról csak a 3. századtól van tudomásunk , ennek oka a Caracalla- féle határmódosítás lehetett 214-ben, amikor a hadsereg súlya mindinkább Aquincumra helyeződött ezzel is megnövelve a gazdaság fellendülését és a település gazdagodását, nem beszélve arról, hogy épp ezért mind inkább fontos befolyásos és gazdag személyek költöztek be, akiknek nem volt teher megfizetni a mozaikpadlók árát.
A helytartói palotát is ekkor újították fel, s ekkor kerültek mozaikpadlók a palota fürdőjébe is. Ezek közül is a legimpozánsabb a nyolcszögletű exedrás terem lehetet, ahol tengeri jelenet alakja rajzolódik ki középen a fürdő víznyelőjével.
Ami a mozaikból rákmaradt, az egy kardhalat ábrázol, amint egy pontyot üldöz a tenger partjafelé hajladozó nádszálak közt , vadkacsa úszik egy vízinövényekkel benőtt fatörzs fölé, alatta kagyló ,ami egy sziklára tapad , egy delfin veti magát a hullámokba, ami elöl egy aranyhal menekül.
Az egyre inkább a többszínűség felé hajló mozaikban még mindig a fekete és a fehér dominál, de a delfinnél már megjelenik egy sárga csík, akárcsak az aranyhalaknál, amelyek vörös színben játszanak. A keret minta geometrikusan ismétlődő pikkelyforma, ami kiválóan harmonizál a 2. századi mozaikokkal. Persze a palotában több helyen is feltártak mozaikot, akárcsak azt a két kerek medencét is, amit mozaikkal raktak ki, ez az első ásatásból származik. Az egyik medencét Bécsbe vitték.
Díszítésük szintén geometrikus, azonban már sokkal szabadabb és színesebb, mint a korábban készült mozaikoké, itt már színes kanyargó vízliliomokat láthatunk. Szintén mozaikpadlós volt az a három medence, amit a Folyamõr utca - Búvár utca közt feltárt hatalmas átriumos-peristyliumos épület különálló fűrdõjénél tártak fel. Ezek szintén geometrikusak, és inkább a geometria dominál, mintsem a figurális forma.
A főépület belső folyosóját is mozaikkal burkolták, ezek szintén geometrikus vörös-fehér mozaik kövekből voltak kirakva. Ezek a mozaikok viszont sokkal durvább kivitelűek, ,mint a többi, nincsenek teljesen egyenletesre csiszolva, ezáltal egyfajta mozgalmasságot kölcsönöznek a mintának, ezt nevezik „severusi barokk”-nak.
Persze nemcsak geometrikus mintájú mozaikok léteztek Aquincumban, ezeket inkább folyosók díszítésére használták. A ténylegesen művészi kivitelezésű mozaikok, inkább a fontosabb, előkelőbb helységekben jelentek meg.
Ilyen helységekben, állat, növény, sport, szabadidő és mitológiai ábrázolásokat láthatunk, Istenek történetei elevenedhetnek meg a szemünk előtt. Ilyen „isteni” ábrázolás volt a tablinum, avagy társalgószoba, nagy mozaikpadlója, ami sajnos töredékesen maradt ránk, de jól kivehető mégis belőle hogy Dyonüszosz Istent ábrázolhatta. A jelenetet medalinok, indák geometrikus formák veszik körül, a medalionokban különböző állatok, mint ló, bika gólya, szarvas, párduc figurák jelennek meg. Mindezt egy csodálatosan kidolgozott borostyán ábrázolás veszi körül.
A meggyfa utcában is hasonló jellegű épület került elő, szintén csodálatos mozaikdarabokkal, viszont itt a három egymásba nyíló folyosó beszakadt, az alatta található fűtőcsatornába, így sokkal sérültebb állapotban került elő mint a Dyonüszosz jelenet. Itt a keretmotivumok maradtak meg nagyrészt, kivéve a harmadik mezőt, ahol épen maradt a középső embléma.
Ez a jelenet Heraklész és Nessszosz a kentaur harcát ábrázolja. A mozaik azért különleges, mert a mozaik típusából ítélve egy alexandriai mozaikműhelyből kerülhetett ide, ez azért egyedülálló, mert eddig ez egész Pannóniában az egy egyetlen ismert alexandriai import darab.
Színgazdagsága egyedülálló, a hellenisztikus kort idézi, és gondosan csiszolt nagyon apró (8-9 szem /cm2) csiszolt kőlapocskákból állították össze. Ilyen apró lapocskákból egyébként egészen élethű képeket lehet alkotni. A különálló fürdőépületben is találtak mozaikot, egyik darabja egy nagyon töredékes szárnyas nőalakot ábrázol, a másik viszont egy majdnem teljesen épen maradt ökölvívókat ábrázoló jelenet, ezt az apodyteriumban, vagyis a fürdő öltözőtermében találták meg.
A két ökölvívó közül az egyik diadalmas pózban feszíti izmait, amíg a másik vérző fejjel a földre rogy.
A polgárvárosi ún. " nagy lakóház " apodyteriumát pedig birkózók mozaikjai díszítik, amit valószínűleg ugyanaz a mester készíthetett, mint az ökölvívókat. S szintén egy gazdag polgár villáját díszítette az a mozaik, ami Dirké bűnhődését ábrázolhatja.

Valószínű, hogy ugyanebben az időben burkoltatták be mozaikkal a polgárváros északi részén a 198. április 22-én felszentelt Caius Iulius Victorinus mithraeumának ( Mithras Istenség) szentélyét. A polichrom nagyméretű padlófelületből csak a geometrikus mintájú keret részletei maradtak ránk.
A mozaikművészet a háborús időszakban feneklett meg végleg, amikor is a 3. században már háborús veszély fenyegeti Aquincumot is, ekkor már nem volt sem pénz, s valószínűleg a készültség miatt igény sem a mozaikok készítésére, amiket javítgattak ugyan, de különálló alkotások már nem készültek.