Remete Szent Antal élete

Miskolci Egyetem/2007/Bodnár Ágnes

Ahhoz, hogy megértsünk valamit a világból, ez esetben a sivatagi szerzetesség mibenlétéből, vissza kell menjünk a kezdetekhez, a gyökerekhez, hiszen onnan indult el minden. A sivatagi remetékkel is így van ez. Ott is minden a kezdetekkor alapozódott meg. Úgy is mondhatnánk, hogy minden, ami az alapját és lényegét adta és adja az egyiptomi szerzetességnek, az az első remetétől, Szent Antaltól jött. Előadásomban róla, az életéről kívánok szólni.
Remete Szent Antalt minden remete szerzetes az atyjának tekinti, hiszen az ő lénye, személyisége és tettei által talált sok-sok ezer követőre ez az életforma, ez a típusú sivatagi lét, ami ő élt. Nem véletlen, hogy Antalra még több mint ezer év távlatából is csodálattal gondolunk. Talán sokunknak neve hallatán nem jut más róla eszünkbe, mint a csodák, amiket tett. Azonban valahol a hihetetlen csodás tettek és a Szent köré épített kultusz mögött egy igazi embert találunk. Egy olyan embert, ki nemcsak szigorú aszkézisével, hanem mély tapasztalatokról tanúskodó bölcsességével, szerénységével és önzetlen, elfogadó szeretetével méltán kiérdemelheti az „Isten földi helytartója” titulust, hiszen valóban Istennel élt.
Referátumomban nem csupán csodáinak felsorolását, s azok kifejtését kívánom bemutatni. Sokkalta inkább magát az embert, a hitét, mindennapjait igyekszem a továbbiakban megrajzolni. Valahol azt írták, hogy az az igazi csodatett, amikor teljes szívvel hiszünk és szeretünk. Szent Antal így tett igazán nagy csodákat. S Antalt nem is igazán a természetfeletti tetteiért, vagy elragadtatásai miatt követték annyian, hanem épp a szíve volt az, ami miatt annyian szerettek volna vele tartani a sivatagi magányban. Sok-sok legenda kering a Szent életéről, de a legtöbb valóban csak a csodatetteit veszi lajstromba s kevés információt ad az igazi történelmi háttérről. Azért akadnak megbízható tanúságtevők, akik tényleges forrásokkal szolgálnak a remete életéről. Ilyen a 4. században keletkezett Pakhómiosz1 szerzetes írása is és persze az a hét levél2 is tényleges dokumentum, ami Antaltól ránk maradt. Ezen anyagokból tudjuk leginkább rekonstruálni az anakhoréta3 életét.
Korabeli feljegyzések szerint Antal pont abban az időben született, amikor a kereszténység egy elég nehéz időszakát élte, ugyanis 251 vagy 252 körül, amikor megszületett az egyiptomi Koméban, egy kis faluban, épp egy keresztényüldöző uralkodó ült trónon. Az uralkodót Decius4 császárnak nevezték, aki akkoriban – a restaurációs5 politikájának megfelelően- a keresztény vallás ellen igen könyörtelenül lépett fel. Ezek az üldöztetések egészen 313-ig, Konstantin milánói türelmi rendeletének6 kiadásáig tartottak. Akkoriban veszélyes volt kereszténynek lenni. Tehát ilyen korszakban született meg Antal, aki egy jómódú családban nevelkedett. Szülei még fiatal korában meghaltak a családi örökség rámaradt és húgáról is neki kellett gondoskodnia. Visszatérve kicsit a már említett keresztényüldözésekre, joggal gondolhatnánk azt, hogy Antalt ez vitte ki a sivatagba, hogy épp az üldöztetések miatt vágyott el erre a kietlen vidékre, ahol nem zavarhatják a hite miatt. Az ok azonban ennél sokkal varázslatosabb és nemesebb, mint ahogy azt gondolhatnánk, Történt ugyanis, hogy amikor részt vett a szokásos szentmisén és hallgatta az Igét, hirtelen felismerte azt, hogy az Igén keresztül Isten beszél hozzá. Ráébredt arra, hogy az Ige, amit hall neki szól; „Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem”. ( Mt. 19:21) A fiatal Antal szívébe örökre és kitörölhetetlenül belevésődött Jézus ezen mondata. Az ifjú úgy érezte, azt kell tennie, amit a Szentírásból hallott. Ezért eladta birtokait és mindent a szegények közt osztott szét, ami nem volt feltétlen fontos a húga szükségleteihez. Antal így, vagyontalanul, szinte ténylegesen mindenétől megfosztva megkezdte új életét. Kezdetben még nem tudta igazán, mivel is jár ez a krisztusi élet, amire a Biblia ösztönözte. Nem tudta, milyen lesz az, hogy nincstelenül Jézust követni. Ezért nem volt más mit tenni, minthogy a keresztény közösség legderekabb embereit, az aszkétákat7 kezdje el utánozni. Ő is visszavonult a világi élettől, teljesen a hitének, az imádkozásnak adta át magát. Elvonult otthonától, hogy csakis Istenre figyelhessen. Kezdetben a faluja közelében lakott. Később a Líbiai-sivatag egyik sziklasírjában húzta meg magát, majd egy omladozó templom romjai között élt. S igen, a sivatag. Az a vidék, amitől az egyiptomiak rettegtek. Hiába éltek a sivataggal, a Nílus termékeny völgyén túl az ember számára már csak a halál létezett, a túlvilág.8 A keresztény hitűeknek sem volt a legkedveltebb helye, azt mondták, hogy a sivatagot a démonok lakják9. Ebből kifolyólag már a környékét is egyaránt kerülte keresztény és pogány. Ilyen szempontból ideális hely volt Antalnak a sivatag, aszkézise gyakorlásához. Tehát a hely adva volt, s megvolt a lehetősége is arra, hogy az Úr megpróbálhassa10 őt a hitében, hiszen, mint már említettem a sivatag és a benne rejtőző sírok már a sötét oldal Birodalmához tartoztak. Megvolt a magánya is s az élelmet is kezdetben egyik jóbarátja vitte neki. Már ekkor is szerény koszton élt, de idővel még ez is teljesen a minimumra csökkent. A test fékentartása mellett viszont sokkal nagyobb kihívást jelentett a gondolatok által rátört vágyak megregulázása; a honvágyat, a szerettei elvesztésétől rátört lelki fájdalmat is beleértve. Antal azonban mindig sikeresen kiállta a „próbákat” és a démonok felett is rendre győzelmet aratott. Ugyanis a sivatagban lakó démonok az ifjú anakhorétát már odaérkezésekor el akarták üldözni. Az apophthegmákban11, vagyis az anakhoréták elbeszéléseit, történeteit tartalmazó könyvben is megemlítik, hogy a Szentet ilyen szavakkal próbálták elüldözni a kezdetekkor; „Menj el tőlünk! Mi közös neked a pusztához?”(1127). A még fiatal remete mégis maradt s húsz év múlva visszatérve az emberek közé, már egy bölcs lélekként láthatták őt. Hiába a szigorú aszkézis, a magány, testét-lelkét nem törték meg, hiszen Isten vele volt. Idővel Antal híre egyre terjedt, egyre többen meg akarták ismerni őt. Mindenhonnan érkeztek hozzá látogatók, akik követni akarták őt. Sokan csakis az ő vezetése alatt akartak szerzetesek lenni, akárhogy is szeretett Antal elhatárolódni ettől. Később a sivatagban mégis egyre másra elkezdtek kialakulni a különböző remeteségek. Így vált Antal a sivatagi szerzetesek „atyjává”. persze ez még korántsem az a tipikus szerzetesi közösségi forma, mint amit Pakhómiusz kezdeményezett, hiszen Antal nem fogta össze egy közösséggé követőit. Az Antal-féle szerzetesi szabályzat12 is jóval későbbi korból származik. De mégis mik történtek Antallal a sivatagban? Hogyan élt és mik voltak azok a csodák, melyeket legendákba szőttek? A következőkben ezekről a tettekről és a Szent sivatagbéli életéről esik szó.
Kezdetben Antal, mint már említettem, egy a falujához közeli sírboltban élt 10 éven át, majd egy a jelenlegi El-Majnum környékén folytatta remeteségét 20 esztendeig. Mikor a remete híre eljutott más keresztényekhez is és sokan kimentek a sivatagba, hogy kövessék őt, Antal „isteni indíttatásból” elvonult a „belső sivatagba”. Végül egy beduin karaván által egy kb. a régi lakóhelyétől 150km-re lévő hegyhez ért, ahol egy kis forrást talált néhány pálmafával. Itt jött létre később a nevét viselő monostor13 is. A sivatag, ahol végső lakhelyét megtalálta az Arab-sivatag volt a Nílustól Keletre. A vidék felszíne sziklás és barátságtalan. Antal ezt a helyet találta a legmegfelelőbbnek, s le is telepedett a Kalzum-hegy egyik barlangjában. A barlangban gyakorlatilag semmije sem volt, ágya sem, csak a puszta földön aludt, mint ahogy később követői is. Napjai munkával és imádsággal teltek. Kosarakat és köteleket font a nap nagy részében, ezzel is segítve teljes ráhangolódását az Úrra. Egyszer egy angyal mutatta meg neki látomásában azt, hogy mikor munka közben csüggedtség fogja el, mit tegyen ellene. Egy hozzá hasonlatos angyalt látott, aki ugyanúgy dolgozott, mint ő s kisvártatva felállt imádkozni a lény, majd megint leült dolgozni, aztán idővel megint felállt imádkozni. Antal megértette, hogy így kell tennie. Az elkészült kosarakat, köteleket vagy visszabontotta, vagy eladta a közeli falvakban, s a pénzt szétosztotta a szegények közt. A hegyen napi élelmét a saját zöldségeskertjéből szerezte be, vagy a látogatók hoztak neki kenyeret. Viszont az apophthegmák szerint csak 2-4 naponta evett s akkor is csak a legszükségesebb mennyiséget vette magához. Tápláléka is egyszerű volt. A leírások szerint az Egyiptomban oly népszerű olajból is csak öregkorára evett, amikor tanítványai hoztak neki. Sok látogatója volt. Világiak és más szerzetesek egyaránt. A legtöbben csak azért mentek el hozzá, hogy láthassák a híres öreget. Néha egy-egy tanítványa vele maradt, hogy tanulhassanak tőle, de csak pár hónapot tölthettek a Szentnél. A vele maradók mindig a gyakorlat és sosem a beszélgetés által tanulhattak igazán. Viszont nemcsak őt látogatták, hanem ő is ellátogatott más szerzetesekhez és a városokba is. Volt olyan, hogy hírét hallotta egy Alexandriában élő cserzővargának, aki sokkal nagyobb aszkézisben élt, mint sok sivatagi szerzetes. A remete felkereste ezt az embert, hogy tanulhasson tőle. Utazásai során nemcsak saját erejét, hanem gyakran – isteni gondviselésből adódóan- vadállatok segítségét is élvezhette, ugyanis a források arról beszélnek, hogy Antal értett az állatok nyelvén. Egy a Níluson való átkeléskor is segítséget kapott krokodiloktól is, akik megengedték, hogy a hátukra lépve kompként átkelhessen velük, társaival. De népszerűsége mégsem pusztán ezen csodás eseteknek köszönhető. Ami híressé tette őt az a gyógyító képessége volt. A Szent nemcsak személyesen, hanem a távolból is képes volt erre. Ilyen módon gyógyított meg egy lányt is, aki szörnyű férges fekélyek borítottak. A leány szülei keresték fel Antalt, aki azt mondta, hogy mire hazaérnek a lány meggyógyul. Így is történt. De természetesen személyesen is gyógyított falvakban, városokban is. A remete viszont jól tudta, hogy a gyógyítás hatalma nem tőle, hanem Istentől ered. Nem is mindig gyógyult meg mindenki, hiszen az úr tudja egyedül kinek, kell meggyógyulni és ki az, akinek nem lehet. Rengeteg beszámoló szól Antal képességeiről, ahogy gyógyított, vagy éppen állatokkal kommunikált, netán azok csak a segítségére siettek. Találkozhatunk olyan történettel is, ami szerint vizet fakasztott a sivatag közepén. S természetesen a Sátánnal és a démonokkal való eredményes küzdelmeinek is híre ment. Antal nagyon sok démont űzött ki Krisztus nevében s tanítványának Egyszerű Pálnak is megtanította ezt. Pál gyakran Antal nevében űzte ki a démont a megszállottból. Ezen talentumokon14 kívül az apohthegmák megemlítik még a Szent jövőbelátó képességét is, amiről az öreg15 nem sokat beszélt, akárcsak az elragadtatásairól16 sem. A szerzetes többször találkozott angyalokkal és többször voltak látomásai is. Ezekről viszont mindig szűkszavúan beszélt még a legközelebbi tanítványainak is. Amit viszont újra kihangsúlyoznék, csodatévő képessége, nemcsak az isteni csodákban nyilvánult meg, hanem lelkének nemességében és szívének jóságában egyaránt. Antal bármennyire is szerette a sivatagot, ha a segítségét kérték, rögvest odaigyekezett, ahol szükség volt rá. Így történt, hogy 308 táján Maximus Daja17 császár uralkodása alatt azokat a keresztényeket erősítette Antal, akik a hitük miatt raboskodtak Alexandria börtönében. Segített püspökké lett barátjának, Atanáznak18 is az Ariánusok19 elleni harcban. A remete vonzereje hatalmas volt, nemcsak az egyszerű emberek ismerték el, hanem a császári udvarokban is csodálattal tekintettek rá. Azt hihetnénk ebből, hogy egy ilyen embert halálakor majd ezrek búcsúztatják, hogy majd hiába a sivatag, halálának híre is majd hamar eljut a fülekbe. Hogy majd eltávozásának hallatára ezrek indulnak el hozzá a végső búcsúra. Minden bizonnyal így is történt volna, ha s Szent nem hagyja meg tanítványainak a sírja teljes titokban tartását. A remete nem akart sem pompát, sem tömegeket. Egyedül Istent akarta. Szent Antal 105 évesen hunyt el 356-ban. A leírások szerint Antal öreg korára is teljesen egészséges volt, fogai épek, látása éles maradt. A két tanítvány megfogadta Antalnak tett ígéretét, olyannyira, hogy az öreg sírja 200 éven át ismeretlen volt. Maradványait 561-ben fedezték fel és ereklyéit a Szent-Julien-i templomban20 őrzik Franciaországban. Népszerűsége a mai napig nem lankadt, a nép hagyomány nem véletlenül sorolja a 14 segítő Szent21 közé Antalt is.
Amikor belekezdtem ebbe a referátumba, sikerült – mégha nem is teljesen- valamelyest megismernem ezt a valóban nagyszerű embert. Rádöbbentett valamire. Pontosabban elmélyített bennem valamit. Azt, hogy az ő élete és az utána következő szerzeteseké, talán sokunknak mutathatna példát. Most nem az aszkézisre, nem is a lemondásokra, vagy a remete életmódra gondolok. Egy igen egyszerű felismerés fogalmazódott meg bennem. Méghozzá az, hogy Antal és a többi remete küzdelmei rávilágítanak egy –azt hiszem- igen megszívlelendő dologra: Arra, hogy szeressük a testünket, mint egy gyermeket, de azért jobb, ha a lélek, a szív irányítja azt, ne a testünk irányítson minket, mert akkor valóban könnyen válhatunk lustává, falánkká, hiúvá22… és még sorolhatnám.

Lábjegyzet: 1, Pakhómiosz szerzetes, ő is a 4. században csatlakozott a sivatagi szerzetességhez. Életrajzírói tudósítanak egy látomásáról, amelyet Pakhomiosz Tabenniszi közelében élt át, s ez arra hívta fel, hogy ott kolostort építsen. Így jött létre az első kolostor, a szerzetesek közös elöljáró és mindenkit kötelező regula által szorosan összefűzött közössége. A közösség külső jelképe az a fal volt, amely a kolostor egész környezetét elzárta a ,,világtól'' és az egyetlen kapu, amelyen át kapcsolatot tartottak fenn a külvilággal.
Az új vállalkozás gyorsan figyelmet keltett. Sokan jöttek, hogy alárendeljék magukat Pakhomiosz lelki vezetésének, így csakhamar új kolostorok alapítása vált szükségessé.

2, hét levél származik biztosan tőle. A levelek eredetileg kopt nyelven íródtak, Szent Antal diktálta őket, s csak később készült el görög fordításuk. A levelekben kezdő szerzeteseknek válaszol a lelki élettel kapcsolatban felmerült kérdéseikre. Minden levelében kiegyensúlyozott aszketikus elvek tükröződnek.
3, anakhoréta- remete
4, Decius császár: A császár idején (249-251) ünnepelték Róma alapításának ezredik évfordulóját. A császár komolyan törekedett birodalmának belső megerősítésére, ami valóban fontos is volt. Ennek érdekében szükségesnek tartotta a régi római istenek tiszteletének helyreállítását. Szigorú rendeletet bocsátott ki, hogy mindenkinek meg kell jelennie a hatóság előtt, és áldozatot kell bemutatnia az istenek oltárán. Egy félévszázad óta tartó nyugalom után váratlanul érte a keresztényeket ez a megpróbáltatás. Sokan el is buktak közülük. Vagy ténylegesen bemutatták az áldozatot, vagy vesztegetéssel szereztek igazolást róla. Mindkét csoportba tartozókat - még püspökök is voltak közöttük - hittagadónak tekintették a hűséges keresztények. Nem számított azonban bűnnek, ha valaki megszökött a súlyos próbatét elől. A császár tudniillik kínzásokkal igyekezett megtörni a keresztények állhatatosságát. A menekülés viszont vagyonelkobzást vont maga után.
5, restaurációs politika- ez esetben a régi Istenek tiszteletének visszaállítását jelenti
6, milánói edictum (313.), amely a birodalom polgárainak vallásszabadságot biztosított.
7, aszkéták: Önmegtartóztató, a testi élvezeteket, gyönyöröket valami magasabb cél érdekében kerülő ember. A vallásos aszkézis (önmegtartóztatás) példái a -REMETÉK és egyes szigorú szerzetesrendek tagjai, akik a túlvilági boldogság, a biztos üdvözülés reményében tagadnak meg maguktól minden "hívságos" földi örömöt. Sokan vállalnak aszketikus életmódot azért, hogy minden erejüket egy eszmének, egy tudományos célnak, sportsikernek stb. szentelhessék,mint pl. Kőrösi Csoma Sándor, hogy a magyarok eredetét felkutathassa. A szógörög eredetije (aszkétész) atlétát jelentett, aki kemény, önmegtartóztató edzéssel készült az olimpiai koszorú elnyerésére.
8, Az Egyiptomiak túlvilági hite szerint, a Nílus völgye volt az élőké, s a holtaké pedig a sivatag. Nem véletlenül temették halottjaikat is a sivatagba,illetve Nekropolisokat (halott városokat) hoztak létre.
9, a Bibliából jól kivehető az, hogy már akkor is mennyire kerülendő hely volt a sivatag, s ott is negatív értelemben használják mégha nem is tényleges sivatagról van szó pl.: (Zsolt 68:7)
10, megpróbálás, a Bibliában található történet, jól példázza, hogy milyen szintig is elmehet egy megpróbáltatás (Jób könyve)
11, apophthegmák: az öregek mondásait gyűjtik egybe. Keletkezésének körülményei szorosan kapcsolódnak a sivatagi atyák egymással és tanítványaikkal való kapcsolatához.
12, valójában az első szerzetesi szabályzatot Pakhómiosz a monda szerint egy angyal ihletésére ő szerkesztette.
13, két monostor létesült még az anakhoréták idejében, ezek faluszerű remeteközösségek voltak. Az itt felépült monostor, ezeknél jóval gazdagabbnak számított.
14, tálentum- tehetséget jelent.
15, az öreg megnevezést, nemcsak az idősekre használták a remeték esetében. Minden olyan remete megkapta ezt a megnevezést, akire tanítványai felnéztek, úgy gondolták bölcs, és sokat tanulhatnak tőle. Tulajdonképpen az abba (szintén öreget jelöl) kifejezés ez.
16, elragadtatások- misztikus isteni eredetű látomások, a Bibliában is több helyen megtalálhatóak, jol mutatva ezzel, hogy a remete élete is hasonlóakban bővelkedhetett,mint amit a Bibliában is olvashatunk. (Pl.ApCsel 10-17, Jelenések könyve-az egész)
17, Maximus Daia császár ismét megkezdi a keresztény üldözéseket a 3. sz. végefelé.
18. Atanáz: 295 körül Alexandriában született. Majd püspökké avatták 328-ban, mint Sándor püspök utódját. Antal barátja volt, s a püspök még yrt is Antal életéről a remete halála után.
19, Arianizmus: 3 sz. -ban Arius Sándor (szül. Líbia) indította el. Hitük szerint Jézus nem Isten, teljesen két külön lény Isten és Jézus. A vallást eretnekké nyilvánították.
20, Gótikus stílusú katedrális
21, a 14 segítő Szentek hivatalosan: Szt. Ákos, Balázs, Borbála, Cirjék, Dénes, Egyed, Erazmus, Euszták, György, Katalin, Margit, Kristóf, Pantaleon, Vitus.

Források:
Lucien Regnault- így éltek a 4. századi egyiptomi szerzetesek
Diós István-a szentek élete
A lábjegyzetekhez: a felhasznált irodalom mellet internet segítségét is igénybe vettem.



Készítette: Bodnár Ágnes